Monitorizare de presă

Căutare

Cuvânt cheie

Organ:

Tematica:



Numele cotidianului: Krónika
Anul şi data apariţiei: 15.10.2008
Tematica: legea învăţământului – predarea limbii române ca a doua limbă
Categoria articolului: editoriale
Autorul articolului: Jánossy Alíz
Titlul articolului: Cinizmus a javából
Acces online: https://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=23389


Numele cotidianului

Gondolom, egyetérthetünk abban, hogy a tanügyi törvény az, amit addig reformáltak, jobbítottak, hogy még olyan sincs, mint annak előtte volt. Talán még az egészségügyi törvény is megérne egy misét, de maradjunk egyelőre a tanügyi törvénynél.

Ugyanis még a tavasszal nagy csinnadrattával, újságokban, tévében, rádióban reklámozva kikérték nekünk, gyakorló szülőknek is a véleményét a reformot illetően, mert ugyebár annyira gyermekközpontú és annyira „kiváló” törvényt akartak az asztalra tenni. Mondanom sem kell, bedőltem a reklámnak (már megint!), és fél éjszakákat töltöttem azzal, hogy leveleket fogalmazzak ékes román nyelven a tanügyi tárcának, mert én balga elhittem, hogy számít a véleményem. Pedig jól ismerem a mondást, szoktam is példázódni másoknak vele: szamárbőgés nem hallatszik a mennybe. Na, de ettől függetlenül mégis azt hittem, hogy igen, és kíváncsian vártam a tanév kezdetét, hadd lássam a változásokat. Már az első nap kiderült, hogy természetesen nyolcadikos lányomnak románul kell tanulnia a történelmet és a földrajzot, éppen úgy, ahogy én is végigkínlódtam ezt az iskolai évet hajdanában, negyedszázaddal ezelőtt. Hiába mondtuk el mi, gyakorló szülők a kimondottan erre a célra összehívott szülői értekezleten, és akárhány száz levéllel, aláírással megerősítettük, hogy az anyanyelven történő tanulása Románia történelmének és földrajzának csak az ismeretek alapos elsajátítását jelentené. Figyelembe sem vették... Mint ahogy azt sem, hogy teljesen fölösleges négy jeggyel értékelni a nem tudást, mert csak visszaélésre ad lehetőséget. Ugyanis ha alaposabban megnézzük például az egységes dolgozatok értékelését, kiderül, hogy négyesre – ami még sima bukás – legalább negyvenszázalékos tudással (sic!) kell rendelkeznie a nebulónak. És hadd ne beszéljünk azokról a pikantériákról, hogy a reform nagy vonalakban abból áll, hogy húsz-harminc éves múlttal rendelkező pedagógusoknak tartanak felkészítőket az egységes dolgozatok javítási módozatáról. Miért? Nem bíznak a tudásukban, a tapasztalatukban, netán úgy vélik, nem javítottak húsz év alatt elég dolgozatot?! Ám ennél is viccesebb, hogy törvénybe hozták, hogy a gyerekek hat óránál többet nem tölthetnek az iskolában. Elvileg ez azt jelentené, hogy két órakor legkésőbb haza kellene térniük a gyerekeknek. Csakhogy ebbe sem számították bele a nem román nyelven tanulókat. Sőt amikor ezt szóvá tették a magyar pedagógusok, volt olyan „törvénytudor korifeus”, aki kifejtette: minek kell nektek magyart is tanulni?

  • Despre baza de date

Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară.

În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date.

Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize.